Búcsút int a tél
Cammogva szedelőzködik a Tél,
kissé mélabús, fásult a kedve.
Mélyet sóhajt, mielőtt útrakél,
enyhül már a zordsággal telt szíve.
A Földet még egyszer átöleli,
fehér zúzmarával díszítgeti.
Arcokat csíp hideg fuvallata,
jégvirágot fest az ablakokra.
A bíbor Hajnal búcsúra inti:
-Itt van az idő, el kell indulni!
Tavasz akar az ajtón belépni,
melegséget, örömöt ontani.
Átadja a helyét az öreg Tél,
komótosan átlép a küszöbön.
Lába nyomában minden pulzál, él.
A lét csoda, mit a szív megköszön.
(Jonahriel: Móra Gyöngyi)
ATTILA HEFFNER
Hozzászólás törlése
Biztos vagy benne, hogy törölni szeretnéd ezt a hozzászólást?