Lenyomatok… Heffner Atilla
Az érzetek nagyon nehezen formálódnak gondolatokká és szavakká.
Nem is ez a dolguk. Az egész át-transzformálásra is csak azért van szükség, hogy a kinti világ számára kifejezhessük őket. Már abban a pillanatban, amikor képpé – szavakká alakítottuk ezen beszűrődéseket, akkor elvesztik valóságtartalmuk mintegy 40 százalékát, s pontatlanná válnak. A benyomások ezért is: nyelvtelenek és képtelenek. Pontosan azért nem kapnak formát, hogy a mi mai lényünk énjébe a legtisztább módon eljuthassanak. Az ideák, az Angyalok, a Magasságos Üzenetek, a Jelenések is mind- mind BELÜL szűrődnek, s zajlanak le. S mi magunk öntjük őket formába. Sajnos azért is alakul minden ilyen eltorzulttá világunkban, mert egyik lábunk már a TRANCENDENSBEN libeg, a másik pedig keresi még a tudományosság talaját, így igyekezzük a megfoghatatlant megfoghatóvá tenni.
Az üzenet közvetítője próbálja fizikai énje tudományos szintje szerint értelmezni is az üzenetet, vagy egyszerűen magyarázza, helyettünk kívánja azt megfejteni…
Amikor azt mondjuk: LÁTUNK- akkor tulajdonképpen, a beszűrődés alapján - vetítünk magunknak egy már átrendezett, általunk megszínezett „flash”- t, egy kis filmet, ha ezt elmeséljük a kintieknek, akkor egy még pontatlanabb reprodukciót hozunk létre, mely még az előbbi – benti - kisfilmtől is zavarosabb lesz. Tanulmányozva a mostanság oly divatos - különleges spirituális látások alapján megírt internetes körleveleket, vagy az el-elkapott angyali üzeneteket, meg kell állapítanom azok nagymértékű pontatlanságait is. Valahogy olyan hiányosnak érzem egyrészüket. Embereken keresztül jönnek át, az üzenet, mint egy folyó átmossa őket, s olykor felkavarja ezen egyedek iszapját is. A közvetítő személy és a közvetítő közeg / internet / is eltorzítja a „levél” valódi jelentését, esetleges eredeti pozitívumait, nagyságait. Sokan már nem is küldenek SAJÁT GONDOLATOKAT, egyszerűen csak ráálltak arra, hogy mások által küldött körüzeneteket továbbítsanak.
Hol van itt az EGYÉN, a SZEMÉLYES MEGGYŐZŐDÉS, AZ ALKOTÁS KÉRDEM ÉN MINDEGYIKŐTÖKTŐL? Nem az volna a dolgunk, hogy Teremtsünk, alkossunk, hogy létrehozzunk egyedi és megismételhetetlen, nagyszerű dolgokat? A reprodukálás és másolás misztériuma már a múlté…
A változások viszont valósak. Bár sohasem érzékelhetők konkrétan, fizikai érzékszerveinkkel - mégis belső meggyőződésünk, hogy folyamatban vannak, mert az érzések lelkünkben komoly, mély lenyomatot hagynak, s ezeknek milyenségét vizsgálgatjuk ma mi mindannyian, kik spiritualitással behatóan foglalkoznak. Ezek a LENYOMATOK melyek egyedül valósak. S ezek minőségére is csak úgy döbbenünk rá igazán, amikor egy másik útkereső is ugyanezen lenyomat-megtapasztalásokról számol be nekünk. Amikor visszahatás tapasztalható, amikor megerősítik érzeteinket mások is.
Néha fellebben egy spirituális hír- „kacsa” is, de ha ezen forma nem talál hasonlatos formamegtapasztalásra másokban, akkor hamar ködbe vész /szerencsére/. Ez maga is egy változás, kézen fogható változás- de ez is csak a lenyomatban válik valóságossá. Miután eltűnik, csak akkor tudhatjuk- NEM VOLT VALÓSÁGOS, hiszen nem hagyott lenyomatot…
Megmérettetik, majd eldöntetik létjogosultsága. Ha nem „felel” meg, ledöntetik. Ha hagy lenyomatot LÉTEZIK. EZ MAGA AZ ÚJ KORI CSODA! A MI CSODÁNK!
Míg a vallásosak csak várják az Új Világ eljövetelét, Mi már – hála a lenyomatoknak - érezzük hogy eljött ez az ÚJ VILÁG.
A vallásos útkeresők túlnyomó többsége azért nem veszi észre a változást, mert konkrét- könyvekben leírt JELEKET vár, olyat amit hajdanán valaki megfogalmazott, látni vélt, akart, leírt, de mi Bibliánk pedig már benyomásainkból és azoknak lelkünkben rajzolt lenyomataiból épül fel. A belső érzékelésünk hála a JÓ ISTENNEK, így már egy megfogalmazhatatlan, végtelen és finom szinten rezeg, s már nincsen szükségünk fizikai segédeszközökre, könyvekre, mások által piacra dobott tanításokra:
A TANÍTÁSOK MÁR OTT VANNAK LÉNYÜNKBEN!
Ez volt az áthangolás, melyről annyit olvastunk az elmúlt évben, ami persze
nem rég óta működik így bennünk, ezért örüljünk neki és figyeljünk oda a BELSŐ ÉRZETEINKRE! Természetesen, ha úgy érezzük, adjuk tovább őket másoknak is.
De ne csak a mások által kapott és közvetített üzeneteket továbbítsuk!
Egyikünk sem tudja még, hogy tovább, mi lesz holnap / én sem!!!/, de mindannyian érezzük ennek a nagyszerű változásnak előszelét, mert már felfogjuk azt a tátongó ŰRT, melyet ennek az új történésnek, változásnak be kell majd töltenie.
Ez az ŰR- is egy lenyomat már, csak mi éppen mint a „lenyomat hiányát” érzékeljük, magunknak kell ezt majd betölteni a megfelelő formával, EGYÜTT, EGYSÉGES ELVÁRÁSOK szerint . Az ÚJ FORMÁNAK harmonizálnia kell majd a többiek mintaelképzelésével is.
A NAGY, KOLLEKTÍV LENYOMATOT fogjuk így, együtt létrehozni hamarosan, magából következően, a „MI” elvárásai, s nem pedig az „ÉN” saját szájíz-elvárásai alapján.
A BELSŐ ÉRZÉSEGYÜTTES, majd a BELSŐ LENYOMAT ÍGY VÁLIK, KINT - VALÓSÁGUNKBAN IS - MEGTAPASZTALHATÓ VÁLTOZÁSSÁ, LENYOMATTÁ!
A „kintiek” csak azt látják majd, hogy nem értenek semmit, egyszerűen változik minden körülöttük. Mindannyiunk számára egyszerűen „BUKIK A VALÓSÁG”.
Kollektív ébredés? Közös újjászületés? Egységes feltámadás? Melyik a legjobb kifejezés, nem tudom…De nem is ez a lényeges, mert ez csak egy fogalmazás, egy kifejezés lenne, a LÉNYEG: AMIT BELÜL EGYÜTT IS ÉRZÜNK. S az megfogalmazhatatlan.
A LENYOMAT AMI LÉNYEGES: AZ ÉBREDÉS ÉS VÁLTOZÁS LENYOMATA –SZOMORÚ, BETEG ÉS SZÜRKE VILÁGUNKBAN!
Ami lelkemben mostanában lezajlik, azt nem akarom igazán senki nyakába varrni, amit látok, magamon kívül, az is nagyon, mélységesen elszomorít. A családok, melyek egyik napról a másikra széthullnak, a barátságok, a megkövültnek tűnő eddigi szerződések, az eddig öröknek hitt kapcsolatok, történések, együttállások lebomlása, az állandó hangulatváltozásaink, a mennyek és poklok megjárásai, saját négy kisgyermekemtől, akaratom ellenére való elszakadás hideg ténye, ötgyermekes barátomnak a családjától való elszakadásának látása: mind- mind azt a Jelet sugározzák: Valami Nagy Változás Következik! Vagyis már ITT VAN A VÁLTOZÁS, most éljük meg éppen! Új IDŐK JÁRNAK. S elmúlt a mostani karácsony is, jön az Új Esztendő. Várunk valami szebbet és jobbat- spirituálisan igazoltat.
***Azt mondja a - legutóbb nekem is mellékletben elküldött – dal, hogy ha Jézus a magyaroknál született volna- milyen is jó lett volna…
Hát a magyaroknál született nem? Hát Pártus Betlehemi Hercegecske volt- nem?
Hát ha most újra megszületne akárhol is, akkor is csak megfeszítenék megint- nem?
Ugyanazok köveznék meg, akik akkor megtették -nem?
A magyarok szavaztak akkor, december ötödikén is – nem?
Hogy vigyáznának akkor ISTEN KISDEDJÉRE, ha saját testvéreik kezét így el tudták engedni? Persze semmi bajom a magyarokkal, én magyarnak érzem magam- legbelül, ösztönösen és boldogan. Csak a számokkal van bajom. Kik is azok a magyarok? Akik magyarul beszélnek? Ugye nem? Hányan is vagyunk? Pár százan, pár ezren, pár százezren? Honnan is lehet tudni, hogy ki tartozik közénk? Számtalan további provokatív kérdésem van még a provokatív zene meghallgatása után, s szerintem sokaknak vannak hasonló érzetei, de befejezem. Nézek inkább előre, töretlenül, hittel és megoldást adva:
Inkább szülessük meg Őt, JÉZUSKÁT szívünkben és vigyázzunk Rá Együtt, itt lelkünkben, mi pár százan, pár százezren, mi - akik valóban a MAGYARSÁGOT képviseljük! Vagy a dal szerzője is erre gondolt? Erre a pár tucat, pár ezer emberre? Hányan vagyunk magyarok egyáltalán? Mert Ő a MI SZÍVÜNKBEN FOG ÚJRA SZÜLETNI! Abban fog lenyomatot hagyni, s rajtunk keresztül fog a VILÁGBAN változást- VALÓS VÁLTOZÁST OKOZNI, TEREMTENI…
Akkor- 2000 éve - is voltak kik tejben-vajban fürösztették, s szerették, s ma is vannak közöttünk sokan ilyenek. Ne különüljünk el akkori Csapatától, s vigyázzunk inkább reá együtt, Éltessük a Kisdedet, s ne engedjük, hogy 12 éves korától 30 éves koráig eltűnjön szemünk elől, mint akkoriban, s ne engedjük, hogy bántani merje őt bárki is! Álljunk védő sorfalat körülötte, adjuk életünket érte, mert megérdemli! Életünket ne úgy adjuk érte, hogy meghalunk, ez egy alapvető látásmód-béli tévedés- így csak halálunkat adhatjuk oda / az meg minek neki?/ , életünket adjuk úgy, hogy életünket tanításai szerint áldozatul hozzuk, hogy Őt igazoljuk vele!
Megszületett, itt van bennünk – legmélyünkben: az ISTENI KISBABA!
Óvjuk széltől, fagytól, mert még védtelen Ő!
Semmi baj a dallal. Csak már nem elég szentimentálisan részt vállalni- „mi lett volna ha”…
Nem elég: MI LENNE HA ?
AMINEK ÉRTELME VAN: MOSTANTÓL EZ LESZ!
Ez egy komoly ÚJÉVI ELHATÁROZÁS
Most kell odafigyelni és felismerni a KICSI JÉZUSKÁT!
MEGSZÜLETETT A FÉNY GYERMEKE AZ ÉJSZAKÁBAN. Volt hozzá üstökös is, bolygóegyüttállás is, vagyunk hozzá mi is. Nem érdekel, mi lett volna- kétezer éve ha…
Nem érdekelnek a zavaros jövőboncolgatások sem. A sajátjaim sem!
Most van együttállás, most született meg és most – azonnal kell óvni, éltetni, bújtatni és szeretni ŐT! Már ÚJ ÉV VAN! Mindig Karácsonynak kell ezentúl lennie! Nincsenek jelesebb napok és nincs IDŐ sem! Mindegyikőtök saját, önálló gondolatait és benyomásait is ismernünk kell, nem elég csak sajátjainkat szajkózni, vagy másokét továbbküldeni, eljött az IDŐ!
Ezért ragadtam tollat. Mert ezt fontosnak éreztem elmondani ezeket a belső rezdüléseket.
Felbocsátom lelkem rezdülését a „MI” számára, várva, hogy LENYOMATOT HAGYJON!
SZERETETTEL - 2008.december:
HEFFNER ATILLA
