Addig főzték, szűrték, szaporították…

(...) Nagyobb bizonyíték a jószomszédság hasznos mivoltára nem is kellett tán, mint mikor a Mihályfalván, a Kis vagy Nagy Deríken, már nem tudni pontosan, de férjhez készült egy Kati nevezetű leányzó. A szülők megegyeztek, hogy a lányos háznál felállított sátorban ülik meg a gyűrűváltás ünnepi asztalát, azt is csak szűk családi körben. De mit érthettek a vőlegény hozzátartozói a szűk családi körön, az már sosem fog kiderülni, de tény, hogy délutánra feketéllett az utca, ahogy sorjázott a házhoz a sok ünneplőbe öltözött atyafi. Ilust, a leányzó anyját, ecettel térítették magához a szomszédasszonyok, amikor meglátta a temérdek vendéget. Nem győztek lelket verni belé. Ugyan mivel fogja ezt a rengeteg embert jóltartani.
Te csak egyet se aggódj, Ilus. Só meg víz „legyik”. A többi meg a mi gondunk – bizonygatták az éltesebb matrónák. Nosza, a férfiak mentek is lefelé a pincébe, hozták a kisüstit meg a bort, de még pótlólag a krumpli is kikerült a pincékből, meg az udvarokról majorsághús is.
A levest addig főzték, szűrték, szaporították a hozzáértő asszonykezek, míg elég lett az kétszer annyi vendégnek is, mint amennyire számoltak. A szomszédbéli férfiak pedig addig instálták borral, pálinkával az asztalnál ülőket, hogy mire elébük kerültek az ételek, a vendég atyafiak már csak a borra esküdtek.
Hát ezért kellett megbecsülni mindig a jó szomszédot, mert az lakott az emberfiához a legközelebb. (...)
Sütő Éva (A jó szomszéd sokat ér 2014)

(Korabeli leánykérési fotó)