Ha azt mondom: "Jaj de jó a habos sütemény!"- sokaknak egyből KISS MANYI 1911 - 1971) színésznő neve ugrik be, akinek március a születésének és halálának is hónapja.
A Margit névre keresztelt kislány az erdélyi Magyarlónán született, Zágonban nőtt fel, Sepsiszentgyörgyön volt gimnazista, Kolozsvárott a zenei konzervatóriumba járt. Hétévesen állt először színpadon egy csíkszentmártoni műkedvelő előadás alkalmával. Igazi színészként Szegeden kezdett, hamar megkedvelte őt a közönség. Ösztönös tehetség volt komikai vénával, tánctudásával mellékszerepekben is brillírozott. Ezt a sikerszériát szakította félbe a szerelem, mikor az ott vendégszereplő nagynevű olasz vándorcirkusz daliás tagjának feleségeként feladta színészi álmait. De csakhamar ráunt a cirkuszi kellék szerepére, s mikor a cirkuszos család Amerikába indult, megvált tőlük, s hazajött. Itthon ott folytatta, ahol abbahagyta. Miskolcon látta őt Móricz játszani, s a "Nem élhetek muzsikaszó nélkül" női főszerepét neki írta. Csillaga egyre jobban magasabbra ívelt, több vidéki színházban is fellépett, végül Pesten kötött ki. A háború alatt más művészekkel együtt a Tábori Színház tagjaként az orosz fronton fagyoskodó katonák arcára próbált mosolyt varázsolni fellépésével - ez 1945 után hatalmas véteknek számított! Egy ideig szilenciumra ítélték, de a közönség nyomására végül színpadra engedték, sőt 1954-ben Jászai-díjas lett, 1957-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. 80 - 90 filmben is szerepelt, ezáltal lett igazán az egész országban ismertté. Nem felejtem, milyen jól szórakoztunk a "Mici néni két élete" c.filmben nyújtott alakításán! De ugyanilyen nagyszerű volt a Körhinta Patakinéjaként. Megrendítő volt, ahogy lányával beszélget, s szinte egy mondatba sűrítve sejtetni engedi a használati eszközként kezelt boldogtalan asszony beletörődését sorsába.
Müller Péter szerint millió lény lakott Kiss Manyiban, a szubrettől a drámai hősnő szerepéig mindent eljátszott! Maguk a kollégái is ámuldoztak, hogy' képes egyik pillanatról a másikra átlényegülni egyik szerepből a másikba. "Tündér és boszorkány egy személyben, tüneményes tehetség, egyszeri és megismételhetetlen. Színészzseni."- jellemezte őt egy színházkritikus. Annyira tökéletesen el tudott mindent játszani, hogy mikor a háború vége felé - Pest bombázásától félve - egy ismerős orvos tanácsára elmegyógyintézetbe utaltatta magát, a beutalás érdekében tökéletesen el tudta játszani az elmeháborodott szerepét.
Kevesen tudják, hogy míg a színpadon az ország ünnepelt primadonnája volt, magánélete korántsem volt ilyen ragyogó.
Végezetül még annyit: betegségét (petefészekrák) még kollégái előtt is titkolni tudta, ezért ért mindenkit váratlanul a halála 60 éves korában.