Febr. 23-án hunyt el SÁNDOR MÓRIC (1803 - 1878) európai hírű lovas, úszó és vadász, akit mindenki csak "ördöglovas"-ként emlegetett. Hajmeresztő lovasbravúrjairól híresült el. Hosszú lenne most elsorolni, milyen extrém dolgokat művelt, egyet említek csak, amiről különleges melléknevét is kapta. Angliában történt az eset, hogy fogadásból sikerült betörnie egy kezelhetetlennek hitt lovat. Ekkor a ló gazdája hitetlenkedve így kiáltott fel: "Ez nem ember, ez egy ördög!" Ezután Londonban, Bécsben, Pesten szájról szájra terjedt az ördöglovas legendája.
Pedig ezt a gyermek Móric láttán senki sem merte volna megjósolni; vézna, sovány gyerek lévén, apja a lovak közelébe sem engedte. Apja halála után viszont 17 évesen, a birtok örököseként a lovak lettek szenvedélyének tárgyai. Mellette azért tanult, képezte magát, nyelveket tanult, még zenét is szerzett. Az ifjú gróf megbízható, komoly jellem volt, soha nem ivott, nem kártyázott, és nem voltak pikáns kalandjai.
Az 1820-as, -'30-as években még szenvedélyesen érdeklődött a reformkor modernizációs törekvései iránt, olyannyira, hogy Angliában elkészíttette a kor leghíresebb mérnökével az első Lánchíd tervét - Széchenyivel egyébként ekkor még jó barátságban volt, a grófnak ő vetette fel először egy Budát és Pestet összekötő híd ötletét. Olvasva az életét, arra a véleményre jutottam, hogy ő lehetett volna a második Széchenyink (sok mindenben azonos nézeteket is vallottak). Csakhogy időközben megnősült, s nem más lett az apósa, mint a hírhedt Metternich kancellár! Így aztán érthető, hogy az 1848-as eseményekben sem vett részt. Egyre inkább kivonult a közéletből, csak a lovaknak élt. Hajmeresztő mutatványai miatt számtalanszor tört el a kulcscsontja és a bordái, rengeteg agyrázkódása volt, hihetetlenül sokszor kificamodott a térde. Egy lovasbalesetben a feje olyan súlyosan megsérült, hogy 1850-es bécsi tartózkodása során elméje elborult. Dühöngései miatt meg kellett kötözni, és egy prágai elmegyógyintézetbe vitték, ahonnan néhány év múlva hazaengedték. Ezután csak a ménesével foglalkozott, vadászott, emlékeinek élt. Társszerzőként még könyvet is írt: Hazai vadászatok és sport Magyarországon. Öreg korára újra úrrá lett rajta az elmebaj, így élete hátralevő részét a döblingi elmegyógyintézetben élte le - akárcsak korábbi barátja, Széchenyi.
Emlékét a népi emlékezet is megőrizte, film és operett is készült róla. Bajnán, ahol élt, pusztulásnak indult kastélyát rendbehozták, benne állandó kiállítás nyílt életéről.