betlehem-elmarad-a-karacsony A háború miatt idén elmarad a karácsony Betlehemben
Az önkormányzat szerint a háború alatt nincs idő és hely ünnepelni a karácsonyt, és a világnak azt kell látnia, hogy az Izrael és a Hamász közötti háború nem normális – idén ezért a nagy karácsonyi vásár elmarad Jézus szülővárosában. A Ciszjordániában található Betlehem önkormányzata bejelentette, idén „a palesztin mártírok” tiszteletére elmaradnak a szokásos karácsonyi ünnepségek, azaz sem karácsonyfa, sem díszkivilágítás nem lesz a városban – számol be róla a konzervatív brit lap, a The Telegraph.
Ez lesz az első alkalom, hogy a keresztény vallás egyik legfontosabb ünnepét nem rendezik meg Betlehemben – még a koronavírus-járvány ideje alatt is ünnepi pompába öltözött a rendezvényeknek mindig helyet adó Manger tér.
Az önkormányzat még kedden közölte, hogy
„A MÁRTÍROK TISZTELETÉRE ÉS A GÁZAI NÉPÜNKKEL VALÓ SZOLIDARITÁS JEGYÉBEN” DECEMBER 25-E ELŐTT LEBONTANAK MINDEN ÜNNEPI MEGJELENÉST.
Ugyanakkor a lap érdeklődésére elárulták, misékre és imákra továbbra is sor kerül majd, azonban a város egyetlen pontján sem lesz karácsonyfa vagy díszvilágítás.
Az ok a palesztinai általános helyzet. Az emberek nem igazán szeretik az ünneplést, szomorúak, dühösek és idegesek, amikor embereinket Gázában hidegvérrel lemészárolják és megölik – fogalmazott az önkormányzat szóvivője a lap megkeresésére, majd gondolatát azzal folytatta, szerintük nem helyénvaló ünnepeket rendezni, „miközben Gázában mészárlás történik, Ciszjordániában pedig támadások vannak”.
Az önkormányzat szóvivője kifejtette, idén karácsonykor Betlehemben nincs ünnepi hangulat, és egy csendesebb, inkább az imára koncentráló rendezvény szerintük jobban passzol a jelenlegi helyzethez. Idén példátlan a betlehemi helyzet, a hangulat rendkívül szomorú, és pontosan ezt kell látnia a világnak, és rá kell jönnie, hogy ezek nem normális körülmények – zárta gondolatát a szóvivő.
Gáza bombázása 2023 december 18+! A gázai háború első hónapjában Izrael több száz bombát dobott le, amelyek közül sok képes volt megölni vagy megsebesíteni embereket több mint 1000 láb távolságból − derül ki a CNN és a mesterséges intelligenciával foglalkozó Synthetaic vállalat elemzéséből. A háború első napjaiban készült műholdfelvételek több mint 500, 12 méternél nagyobb átmérőjű becsapódási krátert mutatnak, amelyek megfelelnek a 900 kilogrammos bombák által hátrahagyott kráterek méretének. Ezek négyszer nehezebbek, mint a legnagyobb bombák, amelyeket az Egyesült Államok az ISIS-re dobott le az iraki Moszulban, a terrorcsoport csoport elleni háborúban − írja a lap.
Fegyver- és hadviselési szakértők a 900 kilogrammos bombához hasonló nehézlőszerek széles körű alkalmazását teszik felelőssé a halálos áldozatok számának ugrásszerű növekedéséért. Gáza a világ egyik legsűrűbben lakott területe, így az ilyen bombák használata komoly hatással van.
A 2000 fontos (nagyjából 907 kilogramm – a szerk.) bombák használata egy olyan sűrűn lakott területen, mint Gáza, azt jelenti, hogy a helyreállítás évtizedekbe fog telni
− mondta John Chappell, a CIVIC, egy washingtoni székhelyű, a konfliktusok során a polgári lakosságnak okozott károk minimalizálására összpontosító csoport jogi munkatársa.
A Hamász egy kiterjedt alagúthálózatra támaszkodik, amely feltehetően átszeli a teljes Gázai övezetet. Izrael gázai hadjáratának támogatói azzal érvelnek, hogy a nehézlőszerek bunkerromboló hatásúak, és segítenek a Hamász földalatti infrastruktúrájának megsemmisítésében.
Azonban a 2000 fontos bombákat a nyugati hadseregek általában csak mérsékelten használják, mert a sűrűn lakott területeken, mint Gáza, nagyon komoly hatást gyakorolhatnak.
Marc Garlasco, az amerikai védelmi hírszerzés egykori elemzője és az ENSZ háborús bűnöket vizsgáló volt szakértője szerint a Gázai övezet Izrael általi első hónapos bombázásának intenzitására
Vietnam óta nem volt példa.
Garlasco, aki jelenleg a PAX, egy holland, békéért küzdő nem kormányzati szervezet katonai tanácsadója, a CNN számára áttekintette a jelentésben elemzett összes incidenst.
A vietnami háborúig kellene visszamenni ahhoz, hogy korrekt összehasonlítást tehessünk − mondta Garlasco. Még a két iraki háborúban sem volt ilyen intenzív a helyzet− fogalmazott.
Többnyire az Egyesült Államok gyártja a bombákat A többnyire az Egyesült Államok által gyártott nehézlőszerek nagyszámú áldozatot követelhetnek, és a repeszek halálos sugara − a célpont körüli sérüléssel vagy halállal fenyegető terület − akár 365 méter, azaz 58 focipálya területének megfelelő nagyságú is lehet.
Fegyver- és hadviselési szakértők a nehézfegyverek, például a 2000 fontos bombák széles körű alkalmazását teszik felelőssé a halálos áldozatok számának ugrásszerű növekedéséért. A Hamász által ellenőrzött Gázai övezet hatóságai szerint október 7-e óta mintegy 20 ezer ember halt meg.
A CNN a mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai Synthetaic vállalattal működött együtt, amely a gyors automatikus képkategorizálást (RAIC) használta a Gázai övezet feletti műholdfelvételeken a kráterek, füstfelhők és sérült épületek felismerésére. A megállapításokat a Synthetaic egyik munkatársa, valamint a CNN újságírói is megvizsgálták.
Kártyapaklit kaptak az izraeli katonák azoknak a Hamász-vezetőknek a fotóival, akikkel le kell számolniuk. A pakli összesen 52 lapot tartalmaz, melyek mindegyike a terrorszervezet egy-egy magas rangú tisztviselőjét ábrázolja. Köztük van Jahja Szinvar, a Gázai övezet vezetője és Muhammad Deif, a terrorszervezet katonai parancsnoka is – feltételezések szerint mindketten részt vettek az október 7-i támadás megszervezésében. Az izraeli védelmi erők (IDF) prioritásként kezeli a két vezető likvidálását, szakértők azt állítják, ha leszámolnának velük, azzal jelentős csapást mérnének a Hamászra.
Az izraeli sajtóban már több fotó is megjelent a kártyákról, ám, hogy pontosan ki áll a kezdeményezés mögött, azt nem tudni.
A pakli azonban nagy segítség lehet a katonáknak: egyrészt azonosítási eszköz a fronton harcoló egységeknek, emellett a háború előrehaladását is jelezheti, hiszen minél kevesebb kártyalap marad a pakliban, annál hamarabb lesz vége a Hamásznak. A terrorszervezet kulcsfiguráit a francia lapoknak megfelelő jelöléseket kaptak: például Szinvart a kőr dáma jelöli. Az ász jelöléseket a Hamász fejeinek, Iszmáil Hanijének és Háled Mesalnak, valamint Marvan Issza katonai parancsnokhelyettesnek osztották ki, akikről legutóbb olyan hírek terjedtek, hogy amíg a Gázai övezetben harcok dúlnak, Hanije és Mesal dohai luxusszállodákban bújtak meg. A pakliban Muhammad Deif érdemelte ki a Joker jelölést.
Az ukrán belügyminisztérium pénteken felvette körözési listájára az orosz ortodox egyház vezetőjét – számolt be a Reuters hírügynökség. Kirill pátriárkát ugyanis azzal vádolják a biztonsági szolgálatok, hogy megsérti Ukrajna területi integritását, és támogatja a háborút.
Noha a Reuters szerint az intézkedés pusztán szimbolikus, emellett aligha fog sor kerülni letartóztatására – tekintettel arra, hogy az egyházi vezető Oroszországban tartózkodik –, az ukrán törvények értelmében, amennyiben belépne az országba, őrizetbe kellene venni.
Ha bűnösnek találják az eljárás során, legalább tízévnyi börtönbüntetésre is ítélhetik, de akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.
Az ukrán körözési listán Kirill pátriárkáról azt írják, november 11. óta nyoma veszett, és bujkál a tárgyalások elől. Az orosz ortodox egyház vezetője ellen még novemberben emelt vádat az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) – emlékeztetett a News.ru orosz hírportál. A háborúval kapcsolatos vádakon túl azt is felrótták neki, hogy Oroszország legfelsőbb katonai-politikai vezetésének belső köréhez tartozik. A Reuters azt írta, az ukrán belügyminisztérium célja, hogy megszüntesse azoknak a papoknak befolyását, akik szerintük szoros kapcsolatokat tartanak fenn Oroszországgal és az ukrán társadalomra is befolyással vannak – ellenük büntetőeljárást indítottak, főként hazaárulás vádjával. A listán nemcsak papok, hanem más egyházi tisztviselők is szerepelnek.
A hírügynökség arról is beszámolt, a kijevi parlament előtt egy olyan törvényjavaslat áll, mely betiltaná az orosz ortodox egyházat Ukrajnában, noha az egyház korábban közölte, 2022 májusában minden kapcsolatot megszakított Moszkvával.
Ezt az FB-n találtam, EÜ dolgozók csoportjából lettek kimásolva beszélgetések, h miként nyírnák ki a betegeket…akinek van FB oldala, javaslom olvassa el…horror…😡😡😡