A reggel csak most kezdődött és.... már este hat óra van....
Még csak most kezdődött a hétfő, és már péntek van.
... és a hold már elment
... és lassan vége az évnek.
... és már eltelt 40, 50 vagy 60 év az életünkből.
... és rájövünk, hogy elvesztettük a szüleinket, barátainkat.
és rájövünk, hogy már túl késő visszamenni...
Nos, akkor... próbáljuk meg élvezni a hátralévő időt...
Keressük tovább azokat a tevékenységeket, amiket élvezünk...
Vigyünk színt szürke létezésünkbe...
Nevessünk az élet apró dolgain.
És mégis továbbra is élveznünk kell ezt az időt, amink van.
Próbáljuk meg kizárni az "utánát"...
Majd utána megcsinálom..
Csak azt mondom, hogy utána...
Majd később átgondolom...
Mindent későbbre hagyunk, mintha az "utána" a miénk lenne.
Mert amit nem értünk, az az:
akkor kihűl a kávé..
akkor megváltoznak a prioritások ...
akkor megtörik a varázslat...
utána elmúlik az egészség...
aztán a gyerekek felnőnek...
aztán a szülők megöregszenek...
akkor az ígéreteket elfelejtik...
akkor a nappal éjszakává válik...
akkor az élet véget ér...
És akkor gyakran túl késő....
Nos, akkor... ne hagyjunk semmit későbbre..
Mert közben elveszíthetjük a legjobb pillanatokat,
a legjobb élmény,
legjobb barátok,
a valaha volt legjobb család...
Ma van az a nap... Eljött a pillanat...
Már nem vagyunk abban a korban, amikor megengedhetjük magunknak, hogy halasszuk azt, amit azonnal meg kell tenni. / Ismeretlen szerző/
