A lényeg

Egy gondolat mantraként lepi el szivünk,
De milyen szép is ebből mindent megélnünk,
És milyen nehéz menet,
Ha a jeleknek nem adunk teret,
Úgy süllyedünk vele,
Mint kő mikor leesni indul,
S a levegő nem állja útját.

Egy gondolat, mi szárnyakkal repít,
Program a gépben,
Zene a szívben,
Rezgés a létben.

Te írod vagy hagyod átvenni,
Rezgését másnak és az egész világnak,
Hogy felemésszen harag,
S ellepjen a bánat,
Míg a szavak bezárnak,
S te csak fekszel mint egy állat,
Ki ösztöneit adta a világnak.

S, hogy ébredeznek sokan mit jelent,
A rendszer olvad a jéghegyen,
Szállni indul tudat,
S egy tucat kérdés keres utat,
A lényeg meg alszik
Emberben míg,
A rendszerben újra meg nem vezetve találjuk magunk.

S miért következik be,
Áldás az égre,
Hogy életem adta,
S beszélhetek róla,
Hogy teremtő forrásunk,
Bennünk szunnyad ősidők óta.

Ha varázslónak, annak.
Ha kell, boszorkanyvadásznak,
Óriásnak, vagy nincstelen vándornak,
Kiben egy hit pihen,
A forrás bennünk él végtelen.
S, hogy mire használjuk,
S mit teszünk vele,
Szabadság a Léleknek ezt eldöntenie.


Heffner Anna
2024.01.28.

Adjak-e

Van mikor nehezen talál szavakat a Lélek,
Mélyen nagyon régen,
Talán egy másik életben,
Rejtőznek s várnak,
Míg nem rezgésre találnak most bennünk.

Hogy adjak-e mának,
Embernek s fiának..
Bármit is belőle,
Egyszerre kell kihúzni,
S hajlítani hátam,
Hogy szentségét ne lássam..
Csorbulni hitemen,
De alázattal mindent,
Vagy a Lélek védtelen marad hanyatlásától az emelkedésben.

Van amikor behunyom a szemem,
A Lelkem a testemben pihen,
S megszakad a szívem,
A világ szenvedésében.
S ha nem az enyém harc,
És már nem az enyém út,
Amely azzal van tele,
Olykor mégis egy vagyok,
És együtt érzek vele.

Hogy alakulna világ,
Ha nem harcolna senki,
Csak emelne fel öröm,
Rezegne a szív jó magason lenni.

Sokszor hiába a szónak,
S példának is kevés,
Megmutatni milyen lenne,
Ha nem lenne enyém,
Nem lenne tiéd,
Csak miénk.

Míg embereknek célja,
Elhinni hogy préda,
Úgy létre is hozta ezt,
Az energia.

Heffner Anna
2024.02.06.