Explore captivating content and diverse perspectives on our Discover page. Uncover fresh ideas and engage in meaningful conversations
- Szia! De jó, hogy találkoztunk. Mi van veled?
- Ne is mondd, pár hónapja elköltöztem Megszokásból. Képzeld nagyon sokan otthagyták.
- Hová költöztél?
- Az új lakhelyünk Félelem. Rengeteg ember lakik itt és folyamatosan jönnek újak és újak. Annyian vagyunk, hogy már minden földrészen van rengeteg ilyen nevű hely.
- Értem. Képzeld én is nem rég költöztem. Otthagytam Ismeretlent.
- Haha!! Ugye, hogy megmondtam, hogy nem lesz jó ott neked... Még szerencse, hogy nem hallgattam rád és nem követtelek.
Na és hol laksz most?
- Szeretetben...
- Szeretetben?? Az hol van??
- Mindenhol... Ahol épp vagyok, ott megtalálom... Tudod Szeretet bennem van, ott belül a lelkemben.
- Jaj hagyjál már, beszélsz itt ****ségeket. Foglalkozz inkább fontosabb dolgokkal. Épp tegnap mondták a tévében, hogy nagyon sokan meg fognak halni, te meg ilyenekkel traktálsz engem. Mindenki, aki Félelemben lakik, erről beszél. Nem is hallottál róla??
- Tudod, mi akik Szeretetben élünk, nem hallgatjuk ezeket a híreket. Hiszen egyszer úgyis mind meghalunk, de addig amíg lélegzünk, addig nyugalomban élünk Szeretetben. Majd ha menni kell, megyünk.. de minket a halál után is vár a Szeretet.. Az égi..
Nincs kedved odaköltözni inkább?? Szólhatsz a többieknek is, várunk mindenkit!
- Mekkora ez a Szeretet?? Lehet el sem férünk, hiszen ahogy mondtam, mi rengetegen élünk Félelemben...
- Ne aggódj! Lehet fel sem tudod fogni, de Szeretet végtelen... Várlak, gyere, lesz helyed nálunk mindig!
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Dóró Sándor
"Mire a 3,5 éves gyerekeket beviszik az óvodába, sokan már nem tudnak mesét hallgatni. Egyszerűen nem képesek figyelni rá, nem köti le őket - mert addig mindig csak mesét néztek. Vagy videóklipeket. Vagy éppenséggel reklámokat. Ezek gyorsan, vibrálóan csiklandozzák az agyfelszínt, ezért a gyerek nem is tudta megismerni azt az élményt, hogy leengedi magát, mint egy kútba, a kéreg alatti világba vagy a jobb félteke képvilágába, ahol élvezetet okoz a hallgatott mese által felidézett, egymást követő képek áramlása. Kihúztuk az átélést a kéreg alatti tartományokból a kéreg felszínére, vagyis az többé már nem érzelmeket is mozgósító jelenlétet és beleélést jelent, csupán a folyton változó ingerek vizuális, intellektuális nyomon követését. Ezen a szinten csak a rövid benyomások megragadhatók, és ha ezek nem változnak kellő sebességgel, akkor érdektelenné válnak, mert az élményben nincs érzelmi átélés. Ha pedig a gyerek hozzászokik ehhez az állandó kapirgáláshoz az agy felszínén, akkor már mindig ez kell neki. Akkor már nem képes figyelmével bevonódva mesét hallgatni, folyton csak a gyorsan villódzó videókat követeli, mert erre az intenzív birizgálásra vágyik. Ha nem kapja meg, elunja magát. Pedig azok a három-négy-öt éves gyerekek, akik ilyen szempontból nincsenek elrontva, lenyűgözően hosszú ideig tudják ugyanazt a végtelenül egyszerű játékot élvezettel játszani: például felmásznak a homokos kis domboldalon és lecsúsznak. Felmásznak, lecsúsznak. Mire én, a felnőtt esetleg – helytelenül – rájuk szólok: „Már ötször lecsúsztál, elég legyen ebből, piszkos lesz a ruhád, hogy nézel ki már most is?!” Holott ez a tökéletes időtöltés egy gyerek számára!" Dr. Vekerdy Tamás: Belső szabadság
Áh, csak "konteó"...vagy már nem? Oregoni törvényjavaslat a hús betiltására..🤔
Franciák újra kezdik a blokádot az adó miatt. Nem tartottak be minden igéretet, továbbra is fogadnak migránsokat az egyik kis francia szigetre, ahol útlevelet csinálnak nekik és bejöhetnek vele Franciaországba. Az ott lakók is tiltakoznak, hogy felfordulás van miattuk a szigeten, túl sokan jönnek. Az emberek adójának nagy része ezekre a migránsokra megy el, plusz Ukrajnára. Franciaország újra kezdi együtt Belgiummal, Spanyolországgal, Lengyelországgal, Németországgal. Brüsszelben "vaskerítésekkel" próbálják megakadályozni, hogy bemenjenek a traktorok.
TALÁLKOZÁS IKERLÁNGOMMAL
Részlet "Álomvilág" c. könyvemből
A gimnáziumi évek a tanulás, az életcélra való felkészülés jegyében teltek el. A külvilág semmit sem vett észre a lelkem mélyén lévő seb következményeiből. Olyannak fogadtak el, amilyen voltam. Különös, csendes, barátságos, de visszahúzódó kislánynak tartottak. Nem akartam szerelmes lenni, mert tudtam, hogy a szerelmet és a szexualitást elválasztani nem lehet, és a kettőt együtt elfogadni nem tudtam. A szerelmet egy határtalan, varázslatos, megfoghatatlan csodának tartottam, amely mentes a testiségtől. Két ember tökéletes lelki egységeként képzeltem el, amikor szavak nélkül, az érzések által képesek egymásba látni, átérezni egymás örömét, bánatát, és átvenni kölcsönösen a másik gondolatait. A fiúkat igyekeztem távol tartani magamtól, de végül is, harmadikos koromban már nagyon zavart, hogy mindenki kislányként kezelt. Ekkor kezdtem – csupán baráti alapon – a fiúkkal randevúzni. Így ismerkedtem a másik nemmel, és jól éreztem magam a társaságukban. A tisztes távolságot azonban fenntartottam. Ha észrevettem, hogy valamelyik már mélyebb vonzalommal fordul felém, akkor őszintén megmondtam, hogy érzéseit viszonozni nem tudom, és csendesen szakítottunk. Közben eltelt egy év, közeledett az érettségi. Tavasszal és ősszel szokásommá vált, hogy a parkban le–föl sétáltam, vagy leültem egy padra, és ott folytattam a tanulást. Semmire sem figyeltem, csak az előttem lévő tananyagra. Lakott az utcánkban egy fiú. Ilyenkor mindig odajött hozzám, pár szót váltottunk, majd elment, nem zavart tovább. Előfordult, hogy sétálni hívott, de én a tanulásra hivatkozva kitértem. Megígértem neki, hogy az érettségi és a felvételi után majd találkozhatunk. Magam sem tudom, de megszerettem őt. Jó volt vele sétálni, beszélgetni. A nyáron többször találkoztunk, és én minden alkalommal jól éreztem magam vele. Tudtam, hogy ez már nem egyszerű baráti kapcsolat, több annál, mégsem szakítottam vele. Az egyik délután szerelmet vallott. Hirtelen nem tudtam, hogy mit is válaszoljak. Boldog voltam, ő volt az első, aki ily módon feltárta irántam érzett érzéseit előttem. Mikor mellettem volt, úgy éreztem, hogy szeretem őt, de mikor egyedül voltam, akkor előfordult, hogy eszembe sem jutott. Néha olyan érzésem volt, hogy részemről hazugság ez a szerelem, valójában nem is szeretem őt. Magam sem tudtam eldönteni, hogy mit érzek iránta. Közben eltelt a nyár, közeledett a tanévkezdés. Sikeresen felvételiztem, így szeptemberben elkezdtem a főiskolai tanulmányaimat.
„Emlékszem gimnazista koromban, hogy vártam a főiskolás éveket. Nemcsak azért, mert akkor már egyenes úton haladhatok a célom felé, hanem valami mást is vártam ezektől, az évektől. Úgy éreztem, a főiskolán megtalálom majd az „igazit”. Sokszor úgy gondoltam, hogy az első percben, mikor meglátom, megérzem, hogy „Ő” az, akit évek óta keresek. Magam sem értettem e helyzetet, hiszen Andrást szeretem, és jól érzem magam vele. Mégsem tudtam szabadulni a gondolattól, mintha földöntúli erő irányítana, elhatalmasodott rajtam egy furcsa, megfoghatatlan sejtés.
„Itt ezen ódon falak között az ÉLET rejtőzködik.”
Egy új birodalomba léptem, ez lesz életem legszebb éveinek a középpontja. Különös érzés kerített hatalmába, miközben a zsúfolásig megtelt díszteremben álltam, leendő csoporttársaim, iskolatársaim között. Nem figyeltem az ünnepi beszédre. Gondolataim a jövőben jártak. Érzékeltem, ez a hely, ezernyi csodát rejteget a számomra. Az ÉLET kapuja tárult ki most előttem. Tudtam, hogy ez az út, amelyen elindultam társaimmal együtt, nem lesz könnyű. Sok–sok akadályt kell legyőznünk, de erős akarattal, kitartással elérjük célunkat. Éreztem, hogy e falak közt társakra találok, és megtalálom „ŐT”, akit egész életemben vártam.
„Egy lesz a gondolatunk, az életünk, a célunk.”
Óvatosan körülnéztem. Az arcokat figyeltem. Hirtelen önmagam gondolatainak, érzéseinek tükörképét láttam magam előtt, egy különös, fénylő szempárban. Lehetséges, hogy egy adott időpillanatban, két különböző ember egy gondolat birtokosa legyen? Mindez megfoghatatlan volt a számomra.
Csak álltam, és úgy éreztem, mintha egy delejes fénygömb közepében lennék.
Hirtelen feleszméltem, az ünnepély véget ért. Lassan, szorosan egymás mellett lépkedve mentünk ki a teremből. Izgatottan kerestem a csillogó szempár tulajdonosát. De az arc elmosódott, agyam csak a tekintetet fogta fel.
Türelmetlenül vártam az első tanítási napot. Már vagy fél óra eltelt, de a tanár még nem érkezett meg. Csendesen beszélgettünk, ismerkedtünk egymással. Hamarosan kiderült, hogy miért kezdődött később a mi óránk. Csoportunkat mechanikusan két részre osztották. A névsort egyszerűen megfelezték. Úgy alakult a helyzet, hogy mind a két csoportbizalmi a másik csoportba került. A mi csoportunkból valakinek helyet kellett cserélnie M. Erikával, mivel ennek a csoportnak ő volt a kijelölt megbízottja. A tanár közölte ezt velünk, és önként jelentkezőre várt, de senki sem jelentkezett. Néma csendben ültünk. Körülnéztem és feltettem a kezem. Ekkor vettem csak észre a tegnapi csillogó szemű fiút, de most haragvó, vádló tekintettel nézett rám.
„Miért, miért pont te vállalod? – kérdezte tekintetével.”
(Ezen utóbbi részt 1964. 09. 16. jegyeztem le naplómba.)
KÜLÖNÖS TALÁLKOZÁS
Tükörként álltál előttem,
s pillantásod szinte belém hatolt.
Egész lényem teljes valója
tárult fel e pillanat alatt.
Múlt, jelen és jövő
egybeötvöződve gomolygott előttünk.
S mi érthetetlenül,
csodálkozva néztünk, zavartan egymásra.
Különös sejtés kerített hatalmába:
„Sorsom beteljesült!”
Az eljövendő életünk valóra vált
egy futó perc alatt.
Ott a főiskolán megtaláltam azt a különös, megfoghatatlan érzést, a szerelmet, ahogy akkor a képzeletemben élt, vagyis elválasztva mindenfajta testi kapcsolattól. Csak az érzések, a gondolatok tökéletes egysége kötött össze minket. Különös egyéniségem volt a biztosítéka, hogy a puszta racionális valóság nem léphetett be a mi világunkba. Kerestük, kutattuk egymás tekintetét. Mosolya biztató kedvességgel áradt felém. Hangja gyengéden szólt, ha ritkán szóltunk egymáshoz. Rajtam eligazodni azonban nem tudott. Mindenkivel kedves, barátságos voltam. Vele szemben azonban mindenkor félénken, visszahúzódóan viselkedtem. Amit egy–egy pillantásommal, mosolyommal adtam, azt a következő pillanatban kamatostul visszavettem, a gátlásos félénkségemből eredően.
Megjegyzés: Az évek elszálltak felettünk. Immár Ő több mint 17 éve odaát van az Égi Világban. Azonban továbbra is az Örök Egységünk valóságában Együtt létezünk.Ezt pedig teljességgel megélem a mindennapi valóságomban.
Szeretettel: Dudás Mária Csillagvirág
Szíves figyelmébe ajánlom mindenkinek, aki látja... Ez egy tájékoztató sorozat első része a Vajdasági Suska Kör vezetőjének Keresztényi Zoltánnak köszönhetjük! Megosztásra méltó anyag...
